Sál, der Schal, scarf, châle, šála, шал, sall, κασκόλ, shall…

A ruházat ápol és eltakar, rangot jelez, érzelmet, személyiséget jelképez: többfunkciós eszköz többértelmű jelentéstartalommal. Hozzá tartozik az alapruházat, de a kiegészítők, mint az öv, táska, kalap, sálak, kendők is. Ez utóbbi kettőnek különleges szerepek jutottak az évezredek során.

Selyem-, kasmír, horgolt, kötött, szőtt, pamut, akril… Férfi, női, gyermek… Szélben, hóban, napsütésben… Nyak körül, vállon, fejen, hajban, csípőn, övként, táskán… Egyszer csak lett, azóta mindenhol van: sálak, kendők a nagyvilágban.

Kendőzött világ

Az őszi szeles időben a nyakunk köré tekert sálba burkolózva gyakran adunk hálát annak az ismeretlennek, aki “feltalálta” azt. Valószínű, nem egy emberről van szó, s nem is tulajdonítottak neki anno hatalmas jelentőséget, a sálak életpályája mégis töretlenül ível az ókor óta.

Mielőtt belevágnánk a történelmi áttekintésbe, tisztázzunk pár fogalmat!

A sál, kendő, stóla, nyakkendő szavakat gyakran egymás szinonimájaként használjuk. Bár közös vonásuk, hogy eredetileg a nyakon hordjuk őket, méret- és anyagbeli eltérések is felfedezhetőek közöttük.

Sálnak nevezzük azokat a kendőket, melyek közvetlen a nyak melegítésére szolgálnak, illetve hosszúkás formájúak; nyakmelegítők. Méretük, illetve arányuk 30*150 cm körüli.

Kendőnek az olyan, három- vagy négyszögletű, általában horgolt, szőtt, vászon, selyem, pamut, csipke vagy más anyagból készült szövetdarabot nevezzük, amit valaminek a befedésére, összefogására vagy díszként használunk. Szegélye beszegett vagy rojtos. Méretükre a következő arány és méret a jellemző (nem kizárólagosan): 90*200 cm.

A stóla többértelmű szó, de, ami a ruházkodást illeti: széles, vállra tehető sál, melyet gyakran alkalmaznak egyházi szertartásokon is. Ez utóbbi esetben tenyérnyi szélességű, szalagszerű. Mérete általában: 70*200 cm.

Nyakkendőnek az általában férfiak által, nyakban viselt ruhadíszt nevezzük, melynek anyaga, mérete, megkötési (csomózási) módja koronként, divatstílusonként eltérő.

A kendők szálainak kezdete…

Az öltözködés kultúránk része. A régészeti kutatások során nem csak cserépedényekre, de az öltözködési szokásokra utaló bizonyítékokat is feltárnak a szakemberek. Így állapíthatták meg, hogy a nyakbavaló ruhadarabokat már ókori elődeink is szívesen viselték.

Az időszámításunk előtti Rómában több “feladata” is volt ennek a kiegészítőnek: katonai rangot, kitüntetést jelzett; valamint az izzadság rendszeres letörlésére használták a mediterrán birodalomban. A katonák esetén megkülönböztető funkciója is volt, amit az akkori csaták során hasznosítottak. Továbbá tájékoztatott arról, ki milyen státuszban van a hadseregben. Viselték nyak és derék körül, vállra vetve valamint övként is.

Hasonló szerepkörről árulkodnak a Kínában felfedezett, ókorból származó agyagkatonák, amiknek a nyakuk körül szintén felfedezhetőek ezek a ruhadarabok. Egyiptomról se feledkezzünk meg, ahol szintén státuszszimbólumként tett szolgálatot.

Lovagok és hercegkisasszonyok idején…

A középkorban a hierarchia magasabb szintjein állók számára a kendő a felsőbb társadalmi osztályba tartozást jelölte. Királynék viselték azokat a koronájuk alatt, takarták be vele vállaikat; nemesasszonyok, kisasszonyok aplikáltattak egy-egy csinos darabot csúcsos fejfedőjük hegyére (XII. század).

Bár az egyház dogmái a testi szépséget, ruházati fényűzést (elvileg) nem támogatták, a kendők nem tűntek el a köztudatból, de igazi népszerűségüket mégis csak a reneszánsz beköszönte után, illetve a társadalmi átalakulások időszaka idején nyerték vissza. 

A nyakkendők életútja  a XVII. században kezdődött, amikor a francia király győzelmet aratott horvát katonái bevonultak Párizsba, s az uralkodónak, XIV. Lajosnak megtetszett a horvátok (croate) nyakdísze, ami nem volt más mint a hátukat védő köpönyegük kötője díszesen csomózva a nyakukban. Ekkor XIV. Lajos kezébe vette a kravátli (a “croate” = “horvát” szóból), vagyis a nyakkendő sorsát, s katonáinak is előírta viseletüket.

A nyakkendő hat árnyalata

A férfi nyaksálaknak, -kendőknek számos fajtája ismert. Ilyen tehát a kravátli, a steinkirk (nyak köré csavart kendő, melynek végeit a zakó gomblyukába fűzték a steinkirki csatába induló katonák, 1692.), a stock (eredetileg muszlimból készült, nyak köré tekert, hátul tűvel összetűzött férfi kendő, 1715.; a fekete stock később a hétköznapi viselet része lett, míg a fehér a különleges alkalmak kiegészítőjévé vált).

De meg kell említenünk az amerikai nyakkendőnek is nevezett, a dél-amerikai telenovellákból jól ismert bolot; Mr. Bond és Kosztolányi kedvencét, a csokornyakkendőt; és a lóversenyek elhagyhatatlan szereplőjét, a lezseren elegáns Ascot nyakkendőt.

Bonaparte Napóleonról úgy tudjuk, hogy külföldre vezető hadi útjairól kendőkkel tért haza hitvese számára. Ludwig van Beethovenről az az anekdota járja, hogy öltözködési stílusán azért változtatott, hogy elnyerje a kiszemelt hölgy kegyeit. Ez az öltözködési “reform” pedig az akkoriban divatos nyakkendő viselésében nyilvánult  meg, többek között.

A férfi kendők kötési módszereit az akkori “divatdiktátorok” tökélyre fejlesztették; tudásukat könyvekbe is lejegyezték (Neckclothitania), s a korabeli etikett részévé vált.

A sál maga az 1850-es évektől terjedt el. Erre nem kötöttek csomót, szemben a nyakkendővel, hanem sálgyűrűvel fogták össze. Az ipari forradalom beköszöntével az emberiség élettempója gyökeresen megváltozott: ekkor indult a ma is tapasztalt “mókuskerék-szindróma”: az embereknek egyre csökkent a szabadideje, így a ruházkodást is a lehető legegyszerűbbre szerették volna fogni. Így az egykori napi három, bonyolult kötéstechnikájú, de nagyon mutatós nyakkendők helyét átvették a szűkebb fazonok, melyeket egyszerűen meg lehetett kötni. (Csokornyakkendő, Ascot, csiptetős nyakkendő)

A XIX. században terjedt el a kasmír sál, s vele együtt a kasmír- vagy Paisley-minta: könnycsepp (mandula, indiai fenyőtoboz) alakú, erőteljesen dekorált anyagminta. A kasmír sálak eredetileg az indiai Kasmír, szövetgyártó tartományból származnak, s pashmina gyapjúból (Himalájánál honos hegyi kecske szőre) készültek az említett mintával. Az igények növekedése és az eredeti kasmírsálak árának elszabadulása miatt nyugaton beindult az utánzatok gyártása, mely gyorsan leépítette a tradicionális műhelyeket Indiában. 

Ez már a viktoriánus korszak, amikor a kiegészítők, így a kendők, sálak reneszánszukat élik; díszítettségük, színük pedig a társadalmi osztályok közötti megkülönböztetésre is szolgált (ismét).

A ma is elismert divatházak közül néhány a XIX. században kezdte meg működését: 1837-ben alapították meg a  Hermès divatházat, mely 1928-ban gyártotta le első selyemsáljait, melyek ma is egyfajta rangjelzésként szolgálnak, minekután egy sál ára 80 ezer forint körül kezdődik. Őt követte 1856-ban a Burberry áruházlánc, mely főleg színes, kockás selyemsáljaival hódított. Mellettük a Liberty of London selyemsáljai számítottak státuszszimbólumnak.

A selyemsálak ikonikus népszerűsítője volt Isadora Duncan is, a modern táncok egyik úttörője.

Mivel a természetes hernyóselyem előállítása idő- és munkaigényes, a belőle készült ruhadarabok, kiegészítők ára sohasem tartozott az olcsóságok közé. Azonban a ‘30-as évekre kifejlesztett műselyemgyártással gyorsan megszűntek az anyagi akadályok.

Az eredeti selyemsálak értékessége azok kiemelkedő tulajdonságainak köszönhető: a selyemrost szakítószilárdsága nagyobb az azonos átmérőjű acélhuzalnál, így az egyik legerősebb természetes rost. Porózusságának köszönhetően légáteresztő, s nedvszívó képessége is jelentős, ezért nyaranként is kellemes viseletet biztosít. Csillogását a rostok természetes fényvisszaverő képessége biztosítja. Jól festhető; a nyomott minta mindkét oldalon érvényesül. Ellenáll a penésznek; könnyed, mégis erős, tartós anyag.

A selyem- mellett a XX. század másik őrülete a szőrmesál, amit a francia hölgyek körében volt a legkedveltebb.

A világháborúk, mint az élet minden más szegmensét, úgy a divatvilágot is megbolygatták. Praktikus okokból a kézi kötésű sálak terjedtek el a fronton harcoló katonák körében, hogy védjék őket a hidegtől. Így vált a hazafiasság jelévé a sálkötészet a háborús időkben.

A repülés kialakulása új szerepkört hozott életre: a század eleji tipikus pilóta pilótaszemüvegben, sállal a nyakában silik az égen.

A második világháború visszafordíthatatlanul eliparosította a világot, ahol nők millióinak is be kellett állnia a gépsorok mellé. Számukra a kendők, sálak elsősorban a hajkoronájuk elkülönítésére szolgált biztonsági és gyakorlati szempontok miatt.

A háborús évtizedek után mindenkiben fellángolt az élni akarás, az élet szépségeinek megélésére való vágyakozás. Az öltözködésben ez a merészebb, színesebb anyagok előtérbe kerülésében mutatkozott meg. Ezt használta ki az Ascher textilgyár is, ami elismert kortárs festők (Picasso, Matisse) alkotásaival díszített kendőkkel örvendeztette meg a vásárlóit.

A sálak, kendők a hírességeknek is jó szolgálatot tettek, hiszen a ’60-as évek óriás napszemüvegeivel kombinálva stílusos menedéket nyújtottak a paparazzik elől.

Az 1970-es években betört a hippi korszak: szabadság,lázadás, fiatalság, életöröm, tánc, szerelem! Az öltözködésben is stílusalapító lett. A kendők újjászülettek: a szokásos viselési módok mellett elkezdtek szoknya-, top- vagy teljes ruhaként működni. A virágminta, színes anyagok voltak a korszak fő képviselői.

A ’90-es évekre sokat fejlődött a tudomány, gyorsult a technológia, aminek következtében a munka-, idő- és pénzigényes selyem és kasmírkendőket felváltották az olcsóbb utánzatok. A tetszetős kendők viselése nem volt többé presztízskérdés. Azonban a márkajelzések, mint a Hermès, Coco Chanel, akkor és most is sokatmondóak.

A 2000-es évek eddig soha nem tapasztalt fejlődési tempója, az egyenjogúsági törekvések, a globalizmus, bár mindig diktál egy aktuális divatot, ma már szinte minden elfogadott. A nagymúltú márkák mellett a fiatalabbak is kiharcolták elismertségüket (Desigual, Zara). Akik pedig ezt nem engedhetik meg maguknak, megtalálják a secondhand shopokban ugyanezeket, vagy élnek a kisebb nevű, de magas minőségű kendőkkel, esetleg kreatívan újszerűt alkotnak filléres darabokból.

Ahány nép, annyi… vagy még több kendő!

Amiket az előkelők meguntak, a szegényebbekre hagyták, illetve a szolgálók ügyesen leutánozták gazdáik öltözködését, így aztán a nép viseletében is mind szélesebb körben terjedtek el a kendők, sálak.

Így volt ez hazánkban is, ahol a női kendők, főkötők viselete szorosan kapcsolódott a hölgy családi állapotához. Hajadon fővel (kendő nélkül) a férjezetlen, még lány sorban lévők jártak. A boldogító igen kimondása után viszont már csak bekötött fővel volt ildomos az utcára lépni.

A muszlim népviselet jellegzetes részét képezi a férfiak hosszú kendőből csavart fejfedője, a turbán. Különleges szerepe van az Indiában az alapöltözet részeként viselt turbánoknak is, melyeknek sokféle elnevezése lehet (pagri, dumalla, peta, pagari, száfa, dhamala, pheta, patti). Színük, felcsavarásuk módja alkalamanként és régiónként is eltérő.

Az arab világ szigorú, ruházkodást is szabályozó előírásai a nők számára különbözô kendőszerű ruházatokat írnak elő, melyek szinte az egész testet befedik. Ilyenek a Burka, Csador és a fejet elfedő Nikáb.

Ennek engedékenyebb és díszesebb változata a Dupatta, amit a pakisztáni és indiai nők terítenek magukra templomban vagy idősebb férfiak közelében.

Mexikóban a férfiak, köztük a Mariachi-k is Sarapet, a nôk Robozót viselnek.

A világ vallásainak hagyományai között is szerepet kapnak a kendők. A zsidóknak imasáljuk (Tálit), a keresztény papoknak pedig stólájuk van.

A sálak, kendők sokoldalúságáról ad tanúbizonyságot a kismamàk gyermekhordozó kendői, a strandkendők valamint a kendőből tákolt batyuk is.

Legyen bármilyen évszak, ünnep, viseljünk bármilyen ruhát, mindig találhatunk az alkalomhoz legjobban illő darabot. Engedjük szabadjára képzeletünket! A divat, így a sálak, kendők története most is íródik! Általunk.