Beköszöntött az ősz, és csodálatos színeivel most is elvarázsol minket. Az őszi divatot már a rétegesebb öltözködés dominálja, és megjelennek a hidegebb időhöz is jobban passzoló ruhadarabok, mint a sálak, illetve a stólák is. Sokszor egyébként nem teszünk különbséget a nyakra, vállra, hátra teríthető ruhadarabok között, pedig nagyon is kellene! A stólát, habár multifunkcionális, kifejezetten a vállakra terítve, akár a hátat is fedve szokás hordani. Elegáns és időtlen, hiszen a stílus örök, míg a divat mulandó. Az alábbiakban elmondjuk Neked, hogy miért legyen a gardróbod egyik alapdarabja a stóla.
A stóla eredete
Mielőtt még belecsapnánk a közepébe, szeretnénk röviden elmondani, hogy mégis honnan származik ez az elegáns viselet. Az ókori görög kultúrából ered, és a görög sztólé szóból származik, ami ruhát jelent. A nőknél a stóla volt a férfi tóga megfelelője, emellett az egyházi személyek egyik jellegzetes viselete volt, mely a mai napig jellemző. Természetesen az általuk viselt selymek kifejezetten liturgikus ruhadarabok, míg az általunk bemutatott stólák kortól függetlenül minden nőnek illenek a vállára.
Miben más egy stóla, mint egy kendő vagy egy sál?
Fontos kérdést tettünk fel a fentiekben, hiszen, mint említettük, nem mindig egyszerű ezeket a ruhadarabokat megkülönböztetni, és tudni, hogy mikor melyik illik az adott alkalomhoz. Pedig a sál, a kendő és a stóla sokszor már alakjában is eltér! A hagyományos sálak például nem kifejezetten szélesek, hosszukban viszont elnyújtott darabok. Ezt követi a kendő, amelyekből manapság a vastag, kötött változatot egyre gyakrabban látjuk téli viseletként.
A kendők általában valaminek az eltakarására szolgáltak, és anyagukban egyébként változatosnak számítanak a horgolt kendőktől a szőtt darabokig. Ezek már négyzetes alakú kötött viseletek, amiket sálként és vállra terítve is hordhatunk. A stóla szintén ölthet négyzetes alakot, azonban gyakori a háromszög forma, amely nagyon előnyös a vállon hordott stílusához. Ezen felül a stólák általában vékonyabb, áttetszőbb anyagból készülnek a sálakhoz vagy a kendőkhöz képest. Természetesen ma már vastagabb szőtt stólákat is találunk, azonban a közös vonás megmarad: olyan széles ruhadarabok, amelyek a váll eltakarására, avagy kiemelésére szolgálnak.
Hova vehetem föl?
Történetét tekintve a stóla mai napig inkább elegáns viseletnek számít. Amikor színházba készülünk, elegáns vacsorára, állóvacsorára megyünk, esetleg klasszikus zenei koncertre és még sorolhatnánk az ehhez hasonló remek esti programokat, akkor a stóla egy különleges kiegészítő lesz az estélyi ruhához. Például egy blézerrel ellentétben a stóla könnyedebb viseletnek számít.
Saját ízlésünkhöz híven többféleképpen is magunkra teríthetjük, és ha melegünk van, sokkal könnyebben le is vehető. Ugyanígy a stóla akkor is jó választás, ha biztosra szeretnénk menni, hogy nem fogunk fázni ott, ahová épp hivatalosak vagyunk. Az alábbiakban elhoztunk pár elegáns darabot, amelyeket csak ajánlani tudunk a fent említett eseményekhez:
Kétszínű csipkemintás organza sál – kék és fehér színekben
Ez a ruhadarab organzából készült, amelyet csipkedíszítések ékesítenek. A színe miatt kifejezetten illik az őszi/téli sötétebb viseletekhez. Ugyanakkor mivel színátmenetes, a világosabb árnyalat frissességet visz a szettbe és élettel telivé varázsolja az összképet. Egy szép brossal vagy kitűzővel tökéletes párosítást alkothat.

Kétszínű csipkemintás organza sál – kék és rózsaszín színekben
Ez a kétszínű csipkemintás organza sál tökéletes választás, ha kicsit fel szeretnénk dobni az őszi elegáns szettet. A rózsaszín a jókedvet, a játékosságot és a tavaszt juttatja az ember eszébe. A csipkeminta is a virágokat és a meleg időket idézi, és vállra terítve mindkét szín teljes mértékben láthatóvá válik.

Kétszínű csipkemintás organza sál – fehér és szürke színekben
Az alábbi darabról mindig az jut eszünkbe, hogy amennyire visszafogott, annyira különleges. Ez a csipkemintás organza sál azoknak lesz tökéletes választás, akik nem szeretnek hivalkodók lenni, de kedvelik a finom eleganciát. Egy őszi esküvőre is tökéletes kiegészítő: kiemelkedünk a tömegből, de nem vonjuk el a figyelmet a menyasszonyról!

A stóla kicsiknek és nagyoknak is egyaránt elegáns
A stóla tipikusan egy olyan viselet, amely időtlen és kiválóan mutat felnőtteken és fiatal lányokon is, hiszen nem a kort emeli ki, hanem az alakot és a szépséget. Fiataloknál tökéletes ruhadarab arra, hogy vállukat eltakarják vele és ezzel akár szemérmességük szimbólumaként is értelmezhetjük. Egy felnőtt nő esetében a stóla úgy is viselhető, hogy részlegesen felfedi a váll, a nyak és a hát bizonyos részeit, így sejtető, ugyanakkor mégis visszafogott kisugárzást ad a viselőjének.
Ugyanez igaz az alaktípusokra is. A stóla nem egy olyan ruhadarab, amelynél számítana az, hogy milyen méretet varrtak a ruhák címkéjére, amiket viselünk. Legyünk bármilyen életszakaszban, legyünk megáldva bármilyen testalkattal, a stóla garantáltan éke lesz az öltözékünknek. Úgy hordhatjuk, ahogy nekünk tetszik, és általa annyit mutatunk meg magunkból, amennyit komfortosnak érzünk. Nem csak a váll eltakarásában lehet a segítségünkre, ugyanúgy hordható egy elegáns szett fölött a dekoltázst fedve vagy épp azt kiemelve. Ne féljünk kísérletezni és megtalálni a stílusunkat!

Vastagabb stólatípusok
A hidegebb idők közeledtével természetesen a csipkemintás organza sál inkább visszakerül majd a szekrénybe, és valami vastagabb alternatívát keresünk majd. Ahelyett, hogy azonnal elővennénk a kötött sálat, vessünk néhány pillantást a vastagabb anyagból készült stólákra is:
Japán stílusú kétszínű stóla
Ez a ruhadarab színeiben hasonló az egyik fentebb is mutatott csipkemintás organza sál hangulatához. Ez a kasmírból készült stóla meleg és puha tapintású viselet, amelyet használhatsz úgy is, hogy mindkét szín látszódik, vagy csak a rózsaszín részét mutatod majd a külvilágnak. Bárhogy is hordod majd, fázni biztosan nem fogsz benne.

Virágmintás női stóla – rózsaszín és szürke színekben
Ez a stóla színeiben nagyon hasonló a japán stílusúhoz, azonban hangulatában sokkal tradicionálisabb és hagyományosabb viselet. Nem csak kabát mellé remek kiegészítő, de önmagában is hordható ez a puha ruhadarab. Kevertszálas anyagból készült, és a színek a mintákkal két oldalon váltják egymást, így több szetthez is párosítani tudjuk majd.

Virágmintás nagyméretű női stóla – sötétkék és púder színekben
Az alábbi kevert szálas stóla mintája megegyezik az előbbivel, színei azonban sokkal élénkebbek és talán jobban is tükrözik az őszi/téli hangulatot a kék és a rózsaszín váltakozásával. A két szín oldalanként itt is váltja egymást, így többféle szetthez is remek kiegészítő lehet ez a vastag stóla.

+ 1 tipp: hogyan kössük meg a stólát?
A fentiekben igyekeztünk átfogóan körbejárni, hogy a stóla miért is számít mai napig elegáns viseletnek, és miért is éri meg Neked is beruházni erre az örök ruhadarabra. Azonban abban is szerettünk volna Neked segíteni, hogy pár praktikát is elsajátíts, amit magaddal tudsz vinni útravalónak a cikkünkből. Az alábbi fotó tökéletesen szemlélteti, hogy milyen sokoldalú is tud lenni egy stóla:

Forrás: Pinterest
Mire vársz még?
A fentiekből számunkra egyértelműen kiderült, hogy a stóla a sálak „kis fekete ruhája”, amelyet minden női szekrényben megtalálunk. Ha a tiédben még nincs ott, reméljük meggyőztünk, hogy ez a ruhadarab örökzöldnek számít és sosem megy ki a divatból. A stóla az ókor óta velünk van, és mindig is a stílus nagykövete lesz.